A szigetelő képességet a hőátbocsátási tényezővel, egy úgynevezett U értékkel szokták jellemezni, mely annál jobb, minél kisebb. Arra kell figyelni, hogy sok gyártó magának az üvegnek a jól hangzó értékét adja meg az egész ablak jellemzéseként. Ez csalóka, mert a kevésbé jól szigetelő ablakkerettel együtt jócskán romolhat az eredmény. Megbízható információt akkor kaphat, ha az egész ablakszerkezetre együtt érvényes, minőségbiztosító intézet által kiadott tanúsítvánnyal igazolják az ígért értéket.
A legkorszerűbb ablakoknál
is előfordulhat a jó szigetelési tulajdonság apróságok miatti
romlása. Ilyen az ablak aljára szerelt párkányfogadó profil,
mely szintén áteresztheti a hőt, ha nem rendelkezik az
ablakprofilhoz hasonlóan pl. 5 légkamrával, illetve azonos
szigetelőképességgel [1-5].
Fontos befolyásoló tényező még az üvegrétegek kialakítása is. A
legjobb hőszigetelést az üvegfelületre
felvitt lágyfém bevonat, és az üveglapok közé zárt gáztöltés
is szolgálja.
A gyártók nagy többsége egy kifúrt szelepen keresztül juttatja a
szigetelő gázt a már összeragasztott üveglapok közé. Ennek a
szelepnek a feltöltés utáni ledugózása a tapasztalatok szerint
sok esetben nem ad 100%-os tömítettséget, évek alatt elillanhat
a gáz, lényegesen csökkentve a szigetelő képességet. A
legnagyobb biztonságot az jelenti, amikor egy gázzal teli térben
ragasztják össze hermetikusan az üveglapokat. Így biztosan
megmarad a gáztöltés és a jó hőszigetelés.
A szárnyban és a tokban elhelyezett gumitömítések felelősek a
kitűnő légzárásért és hanggátlásért.
A háromszoros, megszakításmentes gumitömítésnek
[6-8]
köszönhetően észrevehetően csökken a zaj; a kertben működő
fűnyírót, vagy az ablak alatt közlekedő buszt inkább csak
sejteni, mint hallani lehet. Csak a háromszoros,
megszakításmentes gumitömítés akadályozza meg tökéletesen, hogy
a nedvesség a vasalati elemekhez jusson, és azok emiatt
korrodálódjanak.